Magyar Kupa arculat

A Magyar Kupa 78. kiírásának döntőjét a Puskás Akadémia és az Újpest FC vívja. Érdekesség, hogy mindkét kispadon ülő vezetőedző elhódította már korábban a kupát, és igazi specialistáknak nevezhetőek, hiszen Pintér Attila ötödik, Nebojsa Vignjevic pedig a harmadik döntőjére készül.

A labdarúgó Magyar Kupa a magyar bajnokság után a második legrangosabb hazai versenysorozat, melynek a győztese indulhat az Európa-liga első selejtezőkörében. Kupadöntőre 1910-ben került sor először, összesen pedig 77 alkalommal rendezték meg.

Kiemelt rangja ellenére a Magyar Kupának egészen a 2018-as döntőig nem volt egységes arculata, melyet a televíziós közvetítésektől kezdve a helyszíni jelenléten át a sajtótermékekig használhattak volna a média munkatársai, így a Magyar Labdarúgó Szövetség örömmel mutatta be a Magyar Kupa új logóját is a sajtóeseményen.

A mérkőzés előtti napon a két klub a döntő helyszínén, a Groupama Arénában tartott sajtótájékoztatót.

adminMagyar Kupa